2009.01.28. 11:28
Jack Ketchum - A szomszéd lány (1989)
"Mintha Clive Barker A legyek urát írta volna meg. Hatalmas." - New York Times
Mit is írhatnék még a könyvről, amely már a könyvesblogon közölt ismertetője után is vitát indított el a kommentelők között, arra vonatkozólag, hogy van-e helye, létjogosultsága az irodalomban, a könyvpiacon az ennyire elborzasztó, ennyire gyomorforgató történeteknek?
A könyvről, amit első kiadása után hazájában sem mertek évekig (egészen pontosan 7 évig) újra kiadni.
A könyvről, amit az ekulturán is csak azoknak ajánlottak, akiknek van hozzá bátorsága.
Hát… kurvára kapaszkodjatok meg!
Ha a Rosemaryről azt írtam, hogy „története tényleg kibaszott gonosz”, akkor ennél a könyvnél a legelső dolog, amit mindenképpen le kell szögeznem, hogy ebben most tényleg nem lesz köszönet, és hogy még a legedzettebb idegzetű olvasóknál is kivághatja a biztosítékot.
Zseniális!
Naturalista horror-regénynek legalábbis.
Ennyi fájdalmat, szadizmust, gyűlöletet, megaláztatást és igazságtalanságot regényben (300 oldal alatt!) még nem olvastatok, azt garantálom!
De a legkiakasztóbb mégis a tudat, hogy mindez a valóságban is (többé-kevésbé ugyanígy) megtörtént!
A regény sztorija ugyanis (aki még nem tudná) a hírhedt Sylvia Likens-ügy eseményein alapul.
Ketchum (eredeti nevén Dallas Mayr - írói álneve állítólag kedvelt brit hóhér-név volt) csak az időpontot (1965-ről ’58-ra), a helyszínt (Indianapolisról New Jerseyre) és a neveket változtatta meg.
Így lett Sylvia Likensből Meg Loughlin és Gertrude Baniszewskiből Ruth Chandler.
A lényeg azonban semmit sem változott:
A gyermekeit egyedül nevelő, 37 éves Ruth pincéjében 3 fiúgyermekével, majd később a szomszéd gyerekeket is bevonva halálra kínozza saját, gondjaira bízott unokahúgát, a 14 éves Meget (a valóságban a lány, Sylvia egyébként 16 volt).
A regény (amúgy egész felhőtlen) kezdete, a gyermekek nyarának és a Loughlin-lányok (ugyanis Meg-nek van egy mozgássérült, lábadozó kishúga, Susan) érkezésének, beilleszkedésének bemutatása engem kicsit Stephen King Az c. regényére emlékeztetett.
Csak hát Ketchum – szerintem – nem csak, hogy sokkal hitelesebben, átélhetőbben képes láttatni a gyermekek lelki világát, érzéseit, gondolatait (és romlottságukat is!), de az ’50-es évekbeli külváros atmoszféráját is jobban eltalálta, mint King.
(Egyébként a King által írt bevezetőben szépen elgépelték mind Kitty Genovese mind Bret Easton Ellis nevét.)
Aztán, ahogy haladunk előre a történetben, ahogy Ruth egyre inkább kiszámíthatatlan, szadista despotává kezd válni (dühének, rigojáinak fő célpontjául a gondjaira bízott két lányt választva), majd, ahogy fiaira és a szomszéd gyermekekre is fokozatosan átgyűrűzik barbár őrülete, úgy kezd a könyv kissé a Legyek urára hajazni. Még a főhős, az elbeszélő (szomszéd) 12 éves kisfiú, David sem mondható igazán becsületesnek, zavarodottságában végig valahol a bűnrészes és a bátortalan megmentő között vívódik.
És végül mind az alagsorban kötnek ki…
És azután elszabadul a pokol.
Készüljetek fel, hogy többször sírni akartok majd. Dühösek lesztek. Falhoz akarjátok majd vágni és el akarjátok majd felejteni a könyvet, de nem hagy titeket nyugodni és tovább fogjátok olvasni, egészen a végéig. És mikor végeztek vele, garantálom, hogy hányingeretek lesz az emberektől.
Önmagatoktól is.
Ketchum kurta, puritán mondatai ugyanis, olykor valóságos ostorcsapásként, érik még az edzettebb olvasót is.
Stílusa kicsit hasonlít Palahniuk minimalizmusához, de teljes mértékben mellőzi a cinizmust.
Egyszerűen zseniális!
A könyvet egyébként 2007-ben adaptálták filmvászonra, valamint még ugyanebben az évben egy másik film, az An american crime is feldolgozta Sylvia Likens történetét.
És akik azt hiszik, hogy velük vagy ismerőseikkel ilyesmi soha nem történhet, azok most jól figyeljenek!
Az UNICEF a gyermekbántalmazások gyakoriságát és súlyosságát tekintve máig a világ legveszélyesebb helyei között tartja számon hazánkat.
Firenzében működő Innocenti kutatóintézetük (IRC) 2003-as jelentése szerint a 15 évesnél fiatalabb népességet tekintve az olyan halálesetek száma, amelyeket hivatalosan a gyermek bántalmazására vezettek vissza, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Portugáliában a legmagasabb. Őket követi Csehország, Új-Zéland, Magyarország (!), Ausztria és Franciaország.
Napjainkban évente 20-40 gyermek hal meg bántalmazás következtében hazánkban - 2002-ben pl. 19 áldozatról tudnak (ennek a számnak azonban mintegy 80-90 százalékát az újszülött-gyilkosságok teszik ki, amelyek nem tartoznak a családon belüli bántalmazás kategóriájába.)
Mindenesetre akkor is elkeserítő, hogy még napjainkban is havonta átalgosan 2 gyermeket vernek agyon hazánkban!
A könyv adatai:
Láva Könyvkiadó
Budapest
2008.
ISBN 978-963-87907-1-2
fűzött
314 oldal
3 komment
Címkék: film horror botrány thriller bűn szadizmus igaz történet beteges őrültek jack ketchum gyermekbántalmazás sylvia likens gertrude baniszewski kitty genovese naturalizmus legyek ura
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gallér Úr · http://www.prudblogzine.blogol.hu 2009.01.29. 17:34:49
szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.05. 08:52:51
milyen régen vadászom már a szabóervinben! de mki ezt olvassa... :P
Gabor88 2012.07.22. 18:41:59
de! Csak egy példa több közül: Sade márki: Szodoma százhúsz napja